Ritka, hogy 16 év után annyira megváltozik a világrend, hogy egy film egy adott részletét nem egészen érteni, vagy nem úgy érteni, ahogy eredetileg értettük. Ami 16 éve tökéletesen világos poén volt, fájdalmas groteszk portré, azt ma már egészen máshogy látjuk, az azóta felnőttek számára pedig végképp nem jön át. Vagy valami egészen más jön át.
2004-ben jelent meg a Derült égből Polly című film. A szokásos Ben Stiller vígjáték volt, néhány jó pillanattal és poénnal, de azért időnként gusztustalanságon kellett nevetni, azon, hogy összefossa magát valaki az első randiján, vagy hogy a főnöke pisilés után kézmosás nélkül dörgölgeti a fülét a vécén. De nem, nem a pisilős simogatást nem értjük, bár lassan azt sem.
A filmet egyértelműen Philip Seymour Hoffman, nyugodjék békében, mentette meg. És épp az ő karaktere az, akit nem érteni már teljesen.
Az általa alakított Sandy Lyle egy egykor mérsékelten híres, a film cselekményének idejére azonban lecsúszott, elhízott színész, akit ma már ritkán ismernek fel az utcán. Néha beszang, amiről nem mondom meg, micsoda, annyit segítek, hogy két testműködéssel kapcsolatos kifejezés összemosása. Ben Stiller vígjáték, mondom.
Sandy Lyle-ban az a különös, hogy egy operatőr és egy hangmérnök követi mindenhová, és filmezik, ahogyan él, ahogy megy az utcán, ahogy találkozik emberekkel. Sandy Lyle azt állítja, hogy dokumentumfilm készül róla, ezért a felhajtás. A film végén vallja csak be, hogy átverés volt az egész, nincs semmiféle dokumentumfilm, ő maga fizette a két szakembert, hogy filmezze őt, azt a látszatot keltve, mintha még mindig fontos lenne. Ezt a főszereplő így foglalja össze:
(Reuben) "Magadról forgatsz portrét? Sandy, ez a világ legnagyobb ostobasága."
(Sandy) "Tök lúzer vagyok."
Évekkel később lett igazán népszerű a videoblogolás. Itthon tíz év is eltelt, mire a legtöbb ember kezében ott volt egy egy fejlett kamera állandóan, amivel egy ideig úgy csináltak, mint az operatőrök, és megpróbáltak felvenni maguk előtt zajló jeleneteket. Aztán rájöttek, hogy ha megfordítják a kamerát, akkor egyrészt nem kell önmagát eladó témát keresniük, mert a kép felét ők foglalják el, és interpretálhatják nekünk, mennyire érdekes az, ami nem is annyira érdekes. Hozzáadták magukat a képhez, erre pedig a világ váratlanul egy mindent elsöprő érdeklődéssel reagált, ebben a pillanatban pedig influenszerekké váltak.
Mit tesz Sandy Lyle? Felbérel saját pénzen két profi szakembert, hogy jó minőségű videót készítsenek róla, teljesen öncélúan. A felvételen megnyitókra jár, kosarazik, találkozik egykori karrierjének arcaival, vagy épp gusztustalanul eszik. Sandy Lyle ma egy nagyon menő vlogger lenne, mert a tartalom teljesen rendben van, mivel színész, beszélni, játszani tud, és a minőségről nem egy, hanem két szakember gondoskodik. Ritka az a vlogger, aki ki tud fizetni ennyi pénzt a show-jáért, jó minőséget képes adni, van filmes múltja, és még érdekes is.
A Youtube-ot 2005. február 14-án alapították meg, a film megjelenését követő évben. Ma már nem érteni, hogy Sandy Lyle miért nem tette ki oda a róla készült videókat? Miért nem gyűjtötte a követőket? Sandy Lyle simán egy népszerű vlogger lenne ma, minimum olyan, mint Jack Black, akit szintén a Youtube-on lehet megtalálni, ahogy fura dolgokat csinál.
(Reuben) "Magadról forgatsz portrét? Sandy, ez a világ legnagyobb ostobasága."
(Sandy) "Tök lúzer vagyok."
Nem annyira érteni, hogy Sandy Lyle miért szánalmas, vagy miért lúzer. Vagyis, értjük, a 2004-es fejünkkel: ha valaki magát filmezi, ha valaki magáról készít portrét, ahogy hétköznapi dolgokat csinál, mert szerinte érdekli az embereket, az valahol mindig is kínos marad. De közben erre épült egy alulról fejlődő "iparág", és mint kiderült, ha valaki mélyen hiszi, hogy az ő élete és gondolatai érdekesek, és rajta kívül per pillanat senki sem hiszi ezt, az nem a vég: a gondolatai folyamatos önpublikálásával végül megtalálja azt a tömeget, akik ugyanígy fogják gondolni.
Egy mai gyerek viszont felteheti a kérdést: azért lúzer, mert nincs Youtube, ahol pont az ilyen tartalom lesz népszerű tíz év múlva, és nem kell egy mai szemmel már szánalmas tévécsatornára várni, hogy ott akadjon egy producer, aki fel akarná venni? Azért lúzer, mert megelőzte a korát? Nem, emiatt legfeljebb azt mondhatjuk róla, hogy nincs szerencséje. De azt is mondhatjuk, hogy ráérzett a jövőre, és ugyanúgy szegényen és szerencsétlenül halt meg, mint ahogy a jövőt túl korán elhozó zsenik.
Sandy Lyle a mi meg nem értett zsenink. Nekünk ez jutott.
Sandy Lyle karaktere egész más érzéseket ébresztett 2004-en, mint 2020-ban (de már 2015-ben is) az átlagemberben. Kell hozzá a szangás, a kövérség, a csúnya bőr és a zsíros haj ahhoz, hogy a szánalom mégiscsak meglegyen.
