Az emberi tudatot másoló mesterséges intelligencia még nincs is, és már megnyerte ellenünk a harcot

Amikor valakinek azt mondom, hogy emberi tudatot másoló mesterséges intelligenciával (továbbiakban az egyszerűség kedvéért eMI-t) foglalkozó sci-fit írok, rögtön előkerül a Skynet név. Mármint hogy az érzéketlen eMI végül bedarálja az emberiséget. Hogy az intelligencia kognitív képességei egy bizonyos szint felett exponenciálisan, és az emberi tudat számára követhetetlenül nőnek, emiatt pedig egy pillanat alatt leiskoláz minket, és akárhogy akarjuk legyőzni, ő már előttünk jár sok lépéssel.

Na, van egy rossz hírem. Semmi szüksége ilyesmire. Még nincs is eMI, de már most tudni lehet, hogy sokkal korábban nyer, minthogy elkezdjen harcolni.

A hiba bennünk van: már most úgy gondoljuk, hogy a gép jobban tudja. Ha meg nem tudja jobban, akkor “majd a probléma megoldódik valahogy”.

photo-1542216172-894e28703f83.jpeg

2020. november 16-án rendeltem egy iPhone-t a Telekomtól. 46 napja. A telefon még nem érkezett meg, de… minden oké. Valahol, valamilyen különös szemléletében az eseményeknek minden úgy működik, ahogy kell.

A rendelést követő négy hétben körülbelül 10-15 ügyintézővel beszéltem. Mindig valaki mással. Két hétig a tagadás fázisban voltak, ami azt jelenti, hogy kitaláltak valami mesét. “Meg kell írniuk a számlát”. “Be vannak havazva a karácsony miatt”. “Nem tudom, mi lehet, de rájuk írok, és délután visszahívom”, de nem hívott vissza. Két hét után már érezhették, hogy nincs rendben valami, ekkor mindenki elnézést kezdett kérni, és azt mondta, informatikai hiba történt.

Mindenki megnyugtatott, hogy a telefont megkapom, csak legyek türelemmel. 

Január elején kaptam egy sms-t, hogy a megrendelést törölték. Hívtam őket, miért. Azt mondták, ugyanaz az ok. Informatikai hiba. Szeretném újra megrendelni? Nem, nem szeretném, mert most már 40-50 ezer forinttal drágább, ráadásul novemberre és decemberre a régi előfizetésem magasabb díját számlázták ki (nem az új telefon mellé járó kedvező havidíjat). 

A kérdés tehát az volt, hogy szeretném-e az ő informatikai hibájuk miatt 60-70 ezer forintot kifizetni nekik? Mondtam, hogy bocsi, nem. Mondták, hogy akkor reklamációra veszik, és 30 napon belül reagálnak.

Mi történhetett?

Csak találgatni lehet, de abból, amit elmondtak, és amit tudni lehet az ilyen informatikai rendszerekről, de valószínűleg tényleg a megrendeléseket kezelő szoftver hibázhatott. Egy műveletet nem helyesen hajtott végre, mert eleve rosszul volt beállítva (az elején volt egy kis keverés, más színt akartam, aztán miután közölték, hogy napokba telik megváltoztatni a színrendelést (!), elálltam a visszavonástól, és útjára indítottuk a megrendelést a figyelmetlenségem miatt kért színnel), emiatt pedig a megrendelésem nem jutott el a rendeltetési helyére: ahhoz az emberhez vagy géphez, ami leemeli a polcról a telefont, és postára adja, nekem pedig kiállítja érte a megfelelő számlát. 

Minden ügyintéző egyöntetűen azt állította, hogy a hiba náluk van, és mindegyik egyöntetűen azt mondta, hogy értik a problémát. Mert a probléma tök egyszerű, hiszen látják, hogy kértem egy telefont, és egy új hűséggel kértem egy új mobilcsomagot. Baromira könnyű, be kell kattintani nekem az új adatcsomagot, és elküldeni a telefont postán.

Bárki képes rá, aki mondjuk egy GSM boltban dolgozik. De a Telekom 

INFORMATIKAI RENDSZERT

használ. 

Először az informatikai rendszernek kell helyesen működnie. Ha ez a körülmény nem áll fenn, akkor ezeket tudják az emberek nyújtani, mint az INFORMATIKAI RENDSZERT segítő humanoidok:

  • időhúzás
  • találgatás, mi a baj
  • elnézés kérése
  • törlés megmagyarázása (mit ír ki az INFORMATIKAI RENDSZER)
  • a probléma továbbítása más humanoidoknak, akik 30 napos határidővel majd eldöntik, hogy a továbbra is ismeretlen hiba miatti diszfunkciót hogyan oldják meg

Értitek? Ez nem eMI. Ez egy kurva adatbázis, meg egy azt kezelő szoftver, meg egy számlázó. Hogy a telefont ki emeli le a polcról, ember vagy gép, azt nem tudom, szerintem még ember. Tök mindegy, mert az az ember sincs döntéshozó pozícióban.

Mi lesz itt velünk, ha eMI működik? Mi lesz itt, ha a szoftver döntéseinek hátterére még annyira sem látunk majd rá, mint most? Hiszen egy emberi intelligenciát meghaladó intelligencia döntései mindenképpen jobbak, mint a mieink, nem igaz? Kihez fordulnánk akkor, hogy bogozza ki a csomót?

Ki meri azt mondani, hogy márpedig ez diszfunkció? Simán azt mondják, hogy nekem azt a telefont valamiért nem volt szabad megkapnom. 

Az emberi vállvonogatás. “Mit tehetnék?” — ez. Emiatt az eMI-nek, ha tényleg le akar minket győzni, végtelenül egyszerű dolga lesz. (Persze nem akar minket legyőzni, mert ezt feltételezni végtelenül emberi szemszög, de ezt majd egy másik posztban.)

Remélem, hamarosan megkapom a telefonom. Ha nem, akkor a sztori folytatódik, és követhetitek, ahogy más szervezeteknél dolgozó humanoidokat is megkeresek, hogy segítsenek legyőzni.

AZ INFORMATIKAI RENDSZERT.

Ádám ma otthon marad

Van, hogy elmegy egy napra a városba, van, hogy otthon marad. Most hosszú ideig otthon. Ide fér minden olyan írása, ami nem fér máshová, de amiket szeretne kiírni magából.

Kövess Facebook-on

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása