Otthon maradva, egyedül vagy a családunk körében töltve az időnk szinte 100 százalékát, nagy ráébredéseknek lehetünk részesei. Ezek a ráébredések majdnem olyanok, mint Dante Poklában, csak nem lefelé szűkülő, hanem lefelé bővülő a tölcsér, és az alján nem bűnös lelkek, hanem saját jobbik felünk várhat.

Nem csak az elmúlt hetek tapasztalatairól beszélek, a posztot hosszú hónapok élményei alapján írom, de végül is ez az az út, amin sokan most kezdenek járni. Egy barátommal beszéltük a minap, hogy ugyan félünk bevallani, de nekünk ez a mostani karantén nem sok változást hozott az életünkbe, mert a 80% ment csak fel 99-re, már ami az otthon ülést (meg persze részemről környékbeli sétát, kerti munkát) illeti. Gyakorlott vagyok már abban, milyen változásokat hoz az ember életébe ez, gyakorlatilag fél-egy éve fokozatosan csúsztam bele, úgyhogy azt, ami most sokak nyakába jött még a kieső bevételek, a gyerekekkel foglalkozás, az új munkakörülmények és nehézkes beszerzés mellé, én már gyakorlott emberként kezelem.

Hogy mi az, ami sokak nyakába jött még a kieső bevételek, a gyerekekkel foglalkozás, az új munkakörülmények és nehézkes beszerzés mellé? Tudjátok, a statikusság, mint állapot, mint életforma. Valakinek csend, valakinek monoton zaj. A mentális menekülés lehetetlensége. Az otthonlevés.

A otthonlevés azzal jár, hogy a gondolataink más irányt vesznek, statikusabb, közelibb témákat választanak. Ahelyett, hogy a nagyszabású jövő vagy a grandiózus múlt dolgain lógnának, észreveszik az apróságokat, és elkezdenek mindenféle tanulságokat levonni, olyanokat, amiket korábban szóra sem érdemesnek tartottak. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, ilyesmikre gondolok:

• Ha nem vakarod meg az arcod akkor, amikor elkezd viszketni, utána baromira elkezd viszketni.
• Egyáltalán nincs is szükség annyi kajára, amennyire az emberek gondolják. Túlbecsüljük a gyomrunkat.
• A nagymamák történetei arról, hogy kígyózó sorok álltak a boltok előtt, majd a sorban állók a kasszához érve szembesültek azzal, hogy mi maradt a boltban, majd azt a valamit vették meg (ha a boltban már csak karácsonyfaizzók voltak kenyér helyett, akkor azt vette meg a sor elején álló, akár májusban is, mert jó lesz az még valamire), már nem annyira múltba vesző, regényes történetek. Én is mentem már húst venni, és hazajöttem hagymával. Máskor meg fordítva.
• Vannak olyan zenék, amik kifejezetten arra készültek, hogy otthon együtt táncoljon, bulizzon a család. Az ilyen zenéket kezded el keresni. Nekem új kedvencem Jenny Lewis - Just one of the guys. Tökéletes.
• Majdnem minden ország vezetése retardáltnak tűnik. Ez azért lehet, mert eddig is azok voltak, és ezután is azok lesznek. Csak olyankor látszik ez igazán, amikor direktben szembe lehet állítani az ostobaságukat a tudományos kör tudományos álláspontjával (és tudvalevő, hogy a tudományos álláspont az emberi léptékkel elképzelhető legfejlettebb álláspont, ennél jobbat mi nem tudunk). Bonyolultnak tűnt korábban ez, kevésbé tisztán elítélhetőnek, de most nagyon tiszta a kép.

Egészen újfajta gondolatok kezdik tehát foglalkoztatni az otthonlevőket. A közösségi oldalak az ilyen apró felismerésekkel telnek meg. Látszik, hogy mások a gondolataink iránya, miközben megváltozik a közvetlen életterünk és a munkánk is. Körülöttünk mindenki más is megváltozik, és elkezdődik egy mélyebb átalakulás. Ezek a másodlagos átalakulások még kevésbé kifelé mutatnak, még kevésbé marad nekik tér, sokszor közvetlen környezetünkre vagy saját magunkra irányulnak.

Az otthonlevőknek mindig ott és akkor kell megbirkózni a dolgokkal, ahol és amikor jönnek. Nincs halogatás, jutalomkiruccanás a haverokkal, vagy akár csak egy magányos kis program, vágyott cucc vásárlása, önsimogatás. Az ember szuperapa tud lenni este öt és nyolc között, amikor hazaér, és elaltatja a gyerekeket. Egész nap, főleg ha az anyuka beteg és fekszik, nem tud szuperapa lenni, és kénytelen lesz bevallani ezt magának. Meghallani a saját tuskóságát, kérdőre vonni a saját tetteit, felismerni az elszalasztott lehetőségeit valami tényleg szuperapaságra, és szembenézni vele, hogy mindig is ilyen volt, csak úgy intézte, hogy megússza.

A viták, egyet nem értések, ahol felbukkannak, ott is maradnak, a levegőben lógva. Ha ott, és akkor nem oldod meg, akkor egy idő után nem tudsz a lakáson végigmenni, hogy valamelyikhez ne dörgölőzz hozzá, mint ahogy az előszobán sem juthatsz át a vírusgazdának képzelt télikabátok érintése nélkül, kifelé menet, befelé jövet.

Az ember ilyenkor a szokásosnál többször néz szembe magával, mert egyszerűen kénytelen így tenni, hogy egy kellemes otthont tartson fent. Aki nem tartott eddig önvizsgálatot, most egy idő után kénytelen lesz. Aki szokott, az most többször fog. Könnyű volt az önvizsgálat elől sértődötten elrohanni, és megnézni egy filmet, meginni egy sört, könnyű volt a munkába temetkezni, meg mindenféle izgalmas dologgal lekötni az agyat. Bekapcsolni a kocsiban hangosan a zenét. Az eltelt időben megvárni, míg az elménk szépen elvégzi a beprogramozott dolgát, hogy felmentést adjon nekünk, és kialakítsa azt az alternatív valóságot, amiben mi nem tehettünk semmiről. Há nem? Há de.

Nincs ilyen. Az otthonmaradtak számára nem adatik meg az idő, amíg meggyőzik magukat önnön hibátlanságukról.

És ha nem akarnak fülig mocskosak lenni, jobban teszik, ha szembenéznek azzal, ami jön ki belőlük, real time. Nem árt, ha mg is szereti azt, ami így látszik magából.

Az ilyenkor felbukkanó gondolatok, tanulságok azonban minden korábbinál valódibbak és hasznosabbak. Rájövünk mennyire összetett dolgok zajlanak körülöttünk akkor, ha csak egyszerűen ülünk egy helyben, és figyelünk. Rájövünk, hogy ha csinálunk valamit, annak milyen sokáig ható következményei lehetnek. Észrevesszük, hogy nem az az élet császára, aki ezekről tudomást sem vesz, hanem aki ezeket a hullámokat már figyelni tudja, és befolyása van rá, nem bekötött szemmel, röhögve szörföl végig az egészen.

A második fokon már ilyen felismerések jönnek:

• Nem azért halogattad eddig a dolgokat, mert nem voltál eleget otthon, hanem mert ez vagy te.
• Ha a háztartást, a főzést, a tanulást, munkát és így tovább, vagyis a dolgokat akarjuk minél tökéletesebben kivitelezni, neadjisten 100%-osan, akkor nem marad semmi egyebünk, ami ezen túl maradna. Nem marad semmink, amit bárkinek adhatnánk, legyen a gyerekünk, párunk, szüleink. Érdemes tudatosan félbehagyni dolgokat, kiválasztani, hol hány százalékos teljesítés az optimális, és emiatt nem érezni bűntudatot. Nem hajtjuk magunkat úgy, mint az igáslovakat, csalódással a végén.
• Mit tudsz mondani az online ismerőseidnek magadról így, lecsupaszítva. Van még mit mondani?
• Unatkozol? Mihez kezdesz vele?
• Sosem unatkozol? Mihez kezdesz vele?
• A sokáig ekézett online érintkezés, ami kiváltotta a személyes érintkezést, mégsem volt ördögtől való. Menyire jól jön most, hogy jól begyakorolt, önmagunkat megfelelően kifejezni képes eszközeink vannak arra, hogy szociálisan is érzékenyek maradhassunk, távol mindenkitől?
• Az anyagi tartalék éppoly fontos a túléléshez, mint a társas tartalék. Emberek, akik szeretnek minket. Anélkül nem halsz éhen, de bele lehet hülyülni.
• Egyre nevetségesebbnek tűnnek az online “tartalomgyártók”. Akik nem azért beszélnek, írnak, mert mondandójuk van, hanem előre kiszámított adagokba porciózzák magukat. Egy ilyen korban nincs szükség tartalomgyártásra, most már beszéljen inkább csak az, aki épp fontos dolgot akar mondani. Ugyanő kussoljon, ha épp nem tud.

Ahogy aztán az új gondolatainkkal, új önismeretünkkel újra ránézünk az életünkre, sokszor most érezzük: az a váltás, amit mindig is szerettünk volna, na annak most jöhet el az ideje. Ők úgy érzik, a nehézségek és a félelem ellenére az életük alakulásában van valami sorsszerűség. Leállt, amit nem volt korábban bátorságunk leállítani. Egy munka, egy kapcsolat, egy rögeszme, amiben bent ragadtunk, és nem tudtuk elengedni. Most elszakadtak. És van lehetőségünk, hogy végiggondoljuk, hogy építsük fel az álmaink életét, egy olyan életet, amit apró tologatásokkal, átszervezésekkel nem lehetett volna megalkotni. Így, nulláról, már igen.

Egy ilyen helyzet azoknak nagyon nehéz, akiknek előtte jól ment, és egyáltalán nem akartak váltást. Ők nem érzik a dologban a sorsszerűséget, és ez érthető. De nem féltem őket: ügyesek, talpraesettek, valószínűleg elég intelligensek ahhoz, hogy idomulni tudjanak az új időkhöz. Az egyik rendezvényszervező cég tulajdonosa, gyerekkori cimborám testvére egyik napról a másikra lett zöldségkiszállító. Utána meg lesz valami más, és megoldja, hogy az életszínvonala megmaradjon. De azok, akiknek ez a fordított világ, az új önismeret és az így megalkotott új célok előnyére válnak, egy soha vissza nem térő alkalmat kapnak, és összességében úgy fest majd az egész, mint amikor a borsókat és babokat összevissza tartalmazó üveget jól megrázunk, és azt vesszük észre, hogy egyre többen megtalálták a helyüket: a babok felül, a borsók alul gurultak össze.

Ha szeretnél minden írást elolvasni a szerzőtől, kövesd ezt a Facebook oldalt.

Az első kép forrása: Unsplash. A msáodikon én töltöm hasznosan az időmet.