Sokadszorra hallom, általam sokra tartott emberek szájából is, ahogy bármiféle isten létét vonják kétségbe, vagy épp egy elképzelt istenre haragszanak azért, mert a világ nem épp egy kellemes hely, időnként pedig kifejezetten olyan, mintha direkt lenne gonosz. “Ha Isten létezne, nem hagyná ezt…”, “Ilyen világot ő nem teremthetett” vagy épp “Isten halott”, és hasonló kijelentések jönnek szembe, és nem értem, hogyan nem látják benne az ellentmondást.

Elöljáróban annyit, hogy ez a poszt sem pro, sem kontra nem foglalkozik egyfajta isten létével vagy nemlétével. Nem foglalkozik az én hitemmel vagy ateizmusommal sem, egyszerűen két lehetőség közül - vanisten, nincsisten - az egyiket vizsgálja meg, abból indul ki, hogy “tegyük fel”.

Tegyük fel, hogy van isten. Tegyük fel, hogy a Föld a legfontosabb alkotása, és az egész világ gondolati közepe ez a bolygó, és az egész bolygó gondolati közepe az ember. Már mi a jó búbánatos fenét várhatnánk istentől azon kívül, mint hogy hajszálpontosan egy ilyen világot hozzon létre? Elképzelhetetlen, hogy bárki tudna jobbat.

Hogy miért? Lássuk.

Az Ószövetség erősen kétségbevonható történetein kívül nincs más példánk arra - keresztény területen -, hogy egy isten beavatkozott volna a világ ügyes-bajos dolgaiba, hogy ott lebegett volna a vizek felett, és ha rosszak voltunk, rávert a körmünkre. Általában elmondható, hogy a modern istenkép (ebből is van modern, hiszen ez az isten lététől vagy nemlététől független projekció az emberi elmében) arra alapul, hogy egy Teremtő létrehozott egy olyan világot, ami úgy az idő nagy részében működik magától, és nem kell beavatkozni. Néha egy-egy próféta, de amúgy semmi.

Ez pedig az ember számára nagyon is otthonos logika. Ahogy mi is igyekszünk magunk körül olyan rendszereket építeni, amik szinte gondozásmentesek - az autónk ajtaja magától nyílik, az öntözőrendszer magától tudja, mikor kell locsolni, a termosztát maga kapcsol be egy hőfok alatt és így tovább -, egyszerűen mert túl elfoglaltak vagyunk, hogy minden percben azt lessük, hol kell besegítenünk. Nem hinném, hogy egy isten egyébként különösen elfoglalt lenne, vagy hogy nem tudna mindenkire egyenként figyelni - ez mindenható természetéből adódik -, inkább arról lehet szó, hogy nem makettpályát épített, ahol tologatja a bábukat, mint egy kisgyerek, hanem valami komolyabb fejlesztést eszelt ki. Nem szarral gurigázik, mondhatjuk így is.

Te hogyan állnál neki, ha mindenható lennél? Hogyan röffentesz be egy Föld bolygót mondjuk, hogy azt ne kézzel kelljen kurblizni egyfolytában? Tegyük fel, hogy ott áll körülötted a több isten, Poszeidon, Visnu, Hermész, Hórusz, Ráma, Ozírisz, Valhalla meg a többi, te viszont az automatizálás istene vagy, mondjuk hogy az alakot öltött Dhárma, és villantani akarod a tudományod. Meg akarod mutatni, hogy tudsz beavatkozásmentes rendszert létrehozni, rajta gondolkozó, fejlődő lényekkel, aztán lesz ami lesz. A többit, a tolvajokat, kovácsokat, a háborúkat, gyógyítást, viszályt, szerelmet már átveszik a többiek. Hogy állsz neki?

Van egy élet számára optimális feltételekkel rendelkező bolygó, van víz is, ki kell találni egy olyan dinamikus egyensúlyt, ahol az egyik vagy másik érték elmozdulására egy másik érték ellenirányban húz, tehát helyre billenti az egészet rövidebb vagy hosszabb idő alatt. Egy óra, öt évszázad, ilyen szempontból mindegy.

Tegyél bele egy időzítőt, amikor azért az egész elég a francba, mert ha mégsem sikerül jól, akkor ne keringjen ott az örökkévalóságnak. A Nap nőjön mondjuk, legyen egyre nagyobb. Mi van, ha elmenekülnek a kis szemetek a bolygóról? Legyen egy maximális utazási sebesség, meg egy kellően nagy univerzum. Első a biztonság.

"Jól van, paranoiás vagyok, menjünk vissza a Földre" - gondolod. Megvan a vízkörforgás, szuper kis mérsékelt övek, mediterrán álom, jöhet az élet, az osztódás, a magba rejtett információhalmazból felépülő testek, ott nőnek már a növények, jöhetnek az állatok. Az egyik egye meg a növényt, a másik meg ezt a növényevőt. A piramis csúcsának legyen nehéz dolga, ha kajálni akar, az aljának könnyű, így előbbiek kevesebben lesznek, utóbbiak meg nem fogynak el. Oké, ez kész.

Basszus, mekkorára nőttek ezek a növényevők, és milyen félelmetesek a ragadozók! Na, radír. Újra.

Ez az. Itt most már békében ki tud fejlődni egy alkotni képes, a világot megérteni vágyó intelligencia. Lesz melója a többi istennek, akik inkább ilyen emlősközpontúak.

“Oké, az állatoknak beszűkítetted az életterét, nagyjából születéskor adott nekik, hogy miről fog szólni az életük. Kajálásról és utódnemzésről. De mi lesz ezekkel az unatkozókkal, az emberrel? Mit fognak csinálni, ha módjuk van ezen túl is múlatni az időt?” - veti közbe az egyik isten, hátulról.

“Ez benne a jó. Mit tudom én?" - válaszolja a Teremtő. - "De most mit vársz tőlem, adjak nekik egy szabálykönyvet?”

“Hát azért nem ártana. Csak egy rövidet” - jött a felelet máshonnan.

“Oké, de tényleg csak egy rövidet” - válaszolja a Teremtő. “És nincs villám a seggbe, ha valaki nem tartja be, nem akarom, hogy félelmében mindenki visszabújjon a bokorba, és ki se merjen jönni, mert akkor az egésznek nincs értelme” - feleli a Teremtő a villámisten felé fordulva, aki csalódottan kullog hátra.

Mert ez a lényeg: ha félelmében a bokoba búj az ember, ott nem virágzik az intelligencia, ott nem virágzik semmi. A szabad akarat ugyanis az intelligencia lényege. A kettő nem létezhet egymás nélkül. Szabad akarat nélkül csak robotok vannak, akiket tologatni lehet. Intelligencia nélkül pedig a szabad akarat bekorlátozódik gépies cselekedetekbe, kiszámítható viselkedésbe, robotokba. Vagyis ha egy ember, tehát egy emberi intelligencia a szabad akaratot vonja kétségbe - tehát gyakorolja az intelligenciáját -, saját magát, ezáltal pedig magát az intelligens gondolatot vonja kétségbe, hiszen az intelligencia és a szabad akarat elválaszthatatlan. Így aki az isteni beavatkozást hiányolja akkor, amikor az emberek vagy más élőlények, esetleg élettelen folyamatok eredményeként szenvedés jön létre, az a szabad akaratot szeretné megvonni az egyiktől, vagy épp mindegyiktől. Értelmetlen dolgot akar.

Oké, térjünk vissza a Teremtőhöz. Tehát itt egy önmagát fenntartó bolygó, szép helyekkel, és csak néhányan unatkoznak, úgymint az emberek, a delfinek és cetek, a lajhár és a panda, mindenki másnak kitölti a napját a kaja, a szex és a jól megérdemelt pihenés. Mindenki azt csinál, amit akar, de az egyik - az ember - még többet szeretne unatkozni, ezért elkezdi körbekeríteni a területeket, és maga mellett tartani az állatokat, hogy mindig ott legyen a felhalmozott étel. Azon veszi észre magát azonban, hogy ez így tök jól néz ki, de melós, mert az általa alkotott minivilág, úgynevezett gazdaság, 0-24-ben törődést igényel (nem tudott olyat alkotni, mint a Teremtő, hahaha! - nevet a Teremtő), és jönnek más intelligensek, akik el akarják venni tőle a felhalmozott dolgokat. Nem erről volt szó. Ez az egész eredetileg a kényelemről szólt, basszus. Mindegy, most már felcseszték az agyam, akkor harc.

És így tovább. Itt van ez az erőszakos világ, ami a benne élők egyöntetű véleménye szerint egyre rosszabb, vagy egyre jobb, mikor kit kérdezel, és mikor ki milyen passzban van. És “hol volt az isten, amikor szenvedett az egyikünk, belénk szúrta a kést a másikunk?” - hát sehol. Mit vártál, beavatkozik, mert ráesett egy kő, belemászott egy vírus, lelőtte egy szaralak? Egy pillanatra megint makettasztallá változik a világ egy kis pontja, és arrébb tolnak egy-két elemet, hogy ne fájjon senkinek semmi, aztán megint úgy csinálunk, mintha egyébként lenne szabad akarat? Onnantól nem fogja elhinni senki, hogy van. Merthogy onnantól kedve nincs.

Élhetnénk szebben is. Élhetnénk úgy, hogy nem kívánjuk a másét, nem öljük meg a másikat, technológiai értelemben még arra is készek vagyunk már, hogy egész nap unatkozhassunk. És nem kizárt, hogy ez meg is valósul. Én azt hiszem, hogy versenyfutásban van a technológia a megmentésünkért, csak ezt még ő sem igazán tudja, de a fejlesztések arra mutatnak.

Ha van Teremtő, akkor minden éppen úgy történik, ahogyan a szabad akarat, valamint a valóság fizikai, biológiai és kémiai értelemben vett érzékeny paramétereinek változása alapján történnie kell. Ezek együtt baromi nagy tragédiákat hoznak létre időnként, igen, de az ilyen ráhatások képesek rávenni az intelligenciát a fejlődésre. “Én basszus elviszem az embereket a Marsra” - mondja valaki, akinek a töke tele lesz ezzel itt. És annyit dolgozik rajta, hogy ha nem is sikerül a terve, azért megmutatja, hogy az intelligencia mit képes alkotni, ha telemegy a töke valamivel. És emeli az emberiség egyetemes tudását.

Az unatkozók, valamint a nyugodt típusú delfinek és lajhárok meg segítenek neki, úgynevezett alkalmazotti illetve KATA-s alvállalkozói státuszban. Olyanok is kellenek, na. Kicsi unalom, kicsi agyfelcseszés, előbbi segít, utóbbi húz.

“Látjátok? Ez is egyensúlyban van!” - nézett hátra büszkén a Teremtő.

De mögötte már nem figyeltek rá a többiek. Nagyban fogadásokat tesznek arra vonatkozóan, hogy milyen kimenetele lesz a versenyfutásnak, hogy sikerül-e megmenteni elért eredményeit a Teremtő eddigi legjobb földi intelligencia-szerkezetének, vagy esetleg a következő, néhány százéves helyreállítási ciklust annyira megszenvedi, hogy prehisztorikus állapotba süllyed vissza a közössége. Ez esetben választani kell egy másik unatkozó lényt, aki épp ráér a felemelkedésre, és van elég kajája. Az első számú jelöltek a pandák lennének, de ők túlságosan bambuszfixáltak, az meg azért nem terem mindehol. Kamui, a medveisten azért erősen lobbizik, miközben Tükhé beszedi a téteket.

Készül az első sci-fi regényem, amiben megtalálták a módját annak, hogy miként számolják fel a szabad akaratot úgy, hogy semmiféle erőszakot nem alkalmaznak senkin. Az emberiség a technológiának hála emiatt közelít aranykora felé, de addig még azért szenvedni kell néhány nemzedéknek. A címe, ha valaha elkészül, Tíz játékos nemzedék lesz, ha szeretnél többet megtudni róla, kövesd a blogot itt, és a Facebookon.